szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Igaz, Olaf Scholz német kancellár fizetése kétszerese Orbánénak, de a németeknél az átlagbér is háromszor magasabb.

Az európai miniszterelnökök közül Orbán Viktor keres a legjobban az általa vezetett ország átlagfizetéséhez képest – erről beszélt Bucsky Péter, a G7 munkatársa az RTL Reggeli műsorában. Bucsky szerint az átlagfizetések növekedésével nőtt a politikusok bére is, hiszen Magyarországon az előző évi átlagbérhez kötik azt.

Az országgyűlési képviselők fizetése így a tavalyi átlagbér háromszorosa, bruttó 1,7 millió forint, Orbán Viktoré pedig – miniszterelnöki bérezésével együtt – 6,3 millió forint, ami nemzetközi összevetésben is magasnak számít. Vannak ugyan országok, ahol többet keres a kormányfő, Olaf Scholz német kancellár fizetése például kétszerese Orbánénak, a magyar átlagbér azonban csak harmada a németének – magyarázta a szakértő.

A magas fizetés ellenére Orbánnak és a legtöbb magyar politikusnak nincs érdemi vagyona. A leggazdagabb állami vezetők között nem is igazán találni európait Bucsky szerint, a brit miniszterelnök, Rishi Sunak jelenti a kivételt, azonban ő is családjának és banki karrierjének köszönheti vagyonát, amely még csökkent is politikai pályafutása alatt.

Vannak szegény országok nagyon gazdag politikusokkal, de Bucsky elmondta, hogy jobb, ha a politikusoknak van tisztességes jövedelmük, miközben arra is figyelünk, hogy nem tisztességes módon ne tudjanak meggazdagodni.