 | Dolgozói felét elküldte a Dunai Vasmű leányvállalata [2026-07-21]Az ISD Power felel a Dunai Vasmű energiaellátásáért, most a 310 munkavállalóból 150-et kirúgtak. |
 | Nagyot bukott a közel-keleti háborún a Ryanair [2026-07-20]Vonakodó utasok, dráguló üzemanyag és Donald Trump is nehezítik az ír légitársaság életét, a vállalat részvényei a tőzsdén is vesztettek értékükből. |
 | Nem akar béremelést adni az IKEA, inkább folytatnák a tárgyalásokat a szakszervezettel [2026-07-20]A vállalat a munkáltatói érdekképviselet által felvázolt öt pontból álló követeléscsomagból négyet elfogadott, de az ötödiket, ami a menedzsment tagjaira nem vonatkozó, egységes, 6 százalékos béremelést írta volna elő, az IKEA elutasította. |
 | Polgár Judit tényleg a saját lábán áll: százmilliókat termel a brandje [2026-07-20]A sakknagymester tehetségére és szorgalmára sikeres üzlet épült. Polgár Judit vállalkozásai tavaly csaknem 171 millió forintos árbevételt és közel 130 millió forintos nyereséget értek el, miközben az általa létrehozott alapítvány a Sakkpalota és a SakkTesi programokkal tízezrekhez juttatta el a sakkot mint képességfejlesztő módszert. |
 | A Revolut 24 órás periódusban is engedi a költési limitet [2026-07-20]Eddig csak havi limiteket lehetett beállítani.
|
 | Jelentősen visszaestek a Temu-rendelések az EU-s mütyürvám élesedése után [2026-07-20]A Foxpost automatáiba sokkal kevesebb ilyen csomag érkezik |
 | Elkezdte kompenzálni a megtévesztett magyar vásárlókat a Temu [2026-07-20]A cég a GVH-s bírsággal együtt több mint 1,3 milliárd forintot fizet ki. |
 | [2026-07-20]Forrnak az indulatok Borsodnádasdon, ahol a helyiek egy július elején engedélyezett műanyag-feldolgozó üzem ellen tiltakoznak. A tulajdonos szerint ez egy forradalmi technológia, amitől nem kell félni, de ez nem csillapította a kedélyeket. |
 | NKA-szinten pörgette fel a pénzosztást a választás előtt a Szerencsejáték Zrt. leánycége, az első negyedévben 6,2 milliárdról intézkedtek
[2026-07-20]Tavaly karácsony előtt pedig egyetlen nap alatt osztott ki ugyanennyit a Szerencsejáték Service Kft..
|
 | Az IKEA július 29-én ülne le egyeztetni a dolgozókkal a béremelésről [2026-07-18]A sztrájkbizottság tagjai nyitottak az egyeztetésekre, de csak akkor, ha van miről tárgyalni. |
 | 2,7 milliárdos csomagban vette meg a köztévé a Tour de France közvetítési jogait, pedig a versenyt az Eurosport is adja [2026-07-18]Az MTVA műsorgyártási költségei is napi többmillió forintot tesznek ki. |
 | Egy hét haladékot adott az IKEA-nak a szakszervezet, utána egész napos sztrájkok jöhetnek [2026-07-17]Egyelőre nem közelednek az álláspontok. |
 | Garázsbuherább a Balatonnál, de lehetne belőle turistamágnes: a Velencei-tónál élők szerint nem a vízhiány a fő probléma [2026-07-17]A vízszint jelentős csökkenésénél súlyosabbnak tartják az erről szóló hírek hatását, de a vendéglátásnak és a turizmusnak a Covid tette be a kaput. Az környékbeli települések azonban vonzóak a beköltözők számára és az ingatlanpiaccal sincs komolyabb probléma. |
 | Több mint 1000 milliárd dollárt vesztett értékéből a SpaceX [2026-07-17]A tőzsdére lépést követően pár napig meredeken emelkedett az árfolyam, azóta viszont folyamatosan zuhan. Elon Musk vagyona már |
 | Az Uberé lesz a Foodora [2026-07-17]14,8 milliárd dollárért vásárolja fel a Foodora-tulajdonos Delivery Herót az Uber, hogy erősítse az ételkiszállítói üzletágát. |
 | Korrupcióval gyanúsítják a vállalkozót, aki pályázatai kedvező elbírálásáért fizethetett kenőpénzt egy kormányhivatali osztályvezetőnek [2026-07-17]A gyanú szerint több millió forinttal megkent kormánytisztviselőt már letartóztatták. |
 | Nagy Márton öt bankja helyett ötven külföldi bank is elférne itthon a Bankszövetség szerint [2026-07-17]Minél több a külföldi bank, annál több befektetést húzhat be az ország |
 | Bezárja a diósgyőri csokigyárat a Nestlé [2026-07-17]Visszaesett az csokimikulások, -tojások, -csibék és -nyulak iránti kereslet, év végéig leáll a termelés. Már tárgyalnak az üzem értékesítéséről, abban bíznak, hogy az üzem más tulajdonos alatt tovább működhet a gyár, ahol a Balaton szelet megszületett. |
 | [2026-07-17]A főműsoridőben elhangzott elnöki beszédet az ABC, az NBC és a CNN sem közvetítette élőben. |
 | A NAV után valaki más is végrehajtót küldött Balásy Gyula rendezvényszervező cégére [2026-07-16]Egy másik gazdasági szereplő próbálhat pénzt behajtani a Lounge Event Kft.-n. |
 | Szinte mindenkit kirúgtak a Fidesz kampányát segítő szervezetektől [2026-07-16]A Nemzeti Ellenállás Mozgalomnak két dolgozója maradt a választás előtti hatvanból. |
 | Orbán Viktor testvérének és édesanyjának bányacégét a kiszabható legnagyobb összegre büntették meg [2026-07-16]Nem tartották be a kitermelési mennyiségre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket. |
 | Szijjártó Péter BYD-s leigazolása az ipari kémkedés legális formája [2026-07-16]A volt külgazdasági és külügyminiszter kapcsolati tőkéje, rálátása a hazai és európai akku- és autóiparra, vezetői tapasztalata értékessé teszik egy autóipari multi számára. Átlépése egy korábban általa felügyelt és irányított szektorba, ráadásul egy a vezetése alatt támogatott céghez elsősorban nem korrupciós, hanem összeférhetetlenségi probléma. Nyugat-Európában az ilyesmit már korlátozzák. Magyar Péter a hazai jogszabályok szigorítását ígérte. Vélemény. |
 | Idén már mostanra majdnem annyit nyertek közbeszerzésen a NER kedvencei, mint tavaly az egész évben [2026-07-16]Extrém mértékben felgyorsult a választás előtt a közpénzek kifizetése a fideszes elithez köthető cégek számára |
 | Az IKEA a sztrájkról: Az elmúlt évek kihívásai komoly terhet jelentenek [2026-07-16]Elkötelezettek a munkatársak iránt, a jelenlegi bérezési rendszert az egyéni elismerés növelése miatt vezették be, de készek felülvizsgálni azt a szakszervezet és a dolgozók bevonásával. |
 | Optimisták lettek a cégvezetők a kormányváltástól, de annyira azért még nem, hogy sok pénzt kockáztassanak [2026-07-16]Évek óta nem látott szintre nőtt a cégvezetők optimizmusa már akkor is, amikor még semmi idő nem volt, hogy az új kormány gazdaságpolitikája hatni kezdjen. Ám van egy jókora kivárás is, még nem mernek túl sok új beruházásba belevágni. |
 | Felesége számlájáról rángatta egy cég árfolyamát a budapesti banki alkalmazott [2026-07-16]A jegybank 3 millió forintos bírságán túl felfüggesztetett börtönbüntetést is kaphat. |
 | A Tisza belevágott: felragyoghatnak a 4iG mögül a feltörekvő magyar űripari cégek [2026-07-16]Az új kormány megkezdte a tárgyalásokat a magyar űrkutatásnak és űriparnak azokkal a szereplőivel, akik az elmúlt években egyre inkább kiszorultak az állam látóteréből. A feltörekvő 4iG-csoport pozícióját nemcsak a versenytársak, hanem a vagyonvisszaszerzési hivatal is veszélyeztetheti. |
 | Még jobban becsomagolták az ingatlanokat Rogán Cecília üzleti környezetében [2026-07-16]Eddig is furcsa összefonódás volt az egykori fideszes miniszterfeleség és egy cég között, de most már nemcsak magántőkelap birtokolja a cégből kivált ingatlanvállalkozásokat, hanem még egy bizalmi vagyonkezelőbe is beletették a vagyont. |
 | Balásyék a piaci ár 10-20-szorosáért számláztak ki állami megbízásokat [2026-07-16]Néhány jellemző példáról írt a 444. |
 | Tovább folytatódik az IKEA dolgozóinak sztrájkja, délután 3-ig nem veszik fel a munkát [2026-07-16]Szintet lépett a munkabeszüntetés a múlt hétvégi kétórás figyelmeztető leállások után. |
 | [2026-07-16]Szerda estétől csütörtök reggeli 6-ig tartott az újabb sztrájk, amit az elmaradt béremelés miatt indítottak az IKEA dolgozói. A szakszervezet elnöke szerint 160 millió forintról van szó, ám lehet, hogy ennél többe fog kerülni a vállalatnak, ha nem egyezik meg a munkavállalóival. |
 | Fél kilenctől újra sztrájkolnak az IKEA dolgozói [2026-07-15]Múlt csütörtök és szombat után szerdáról csütörtökre virradóan is munkabeszüntetéssel tiltakoznak a dogozók 6 százalékos béremelési követelésük elutasítása miatt. |
 | A MÁV szerint helyrehozhatatlan károkat okozna, ha úgy kellene kiadni a pihenőidőket, ahogyan a bíróság döntött [2026-07-15]A mozdonyvezetők munkaideje miatt esett egymásnak a MÁV és a szakszervezet. |
 | [2026-07-15]A volt megafonos Deák Dániel is így tett. |
 | Pikó András a józsefvárosi közétkeztetési botrányról adott át dokumentumokat a nyomozó hatóságoknak [2026-07-15]A 2020 óta húzódó ügyben több szereplő próbálta ellehetetleníteni állítása szerint a polgármestert, hogy olcsóbb szerződésre váltson, amit csak a közgyűlés megkerülésével tudott megtenni. |
 | 20 milliárd forintot tol bele a magyar SPAR-ba az anyacég, hogy kisegítse a bajból [2026-07-15]Az idén már második tőkeemelésre alighanem a kiskereskedelmi különadón és az árréskorlátozáson elszenvedett veszteség kompenzálása miatt van szükség. |
 | A BYD budapesti központjának dolgozóit is meglepte Szijjártó kinevezése [2026-07-15]Forrásunk szerint a szűk vezetést leszámítva a magyarországi dolgozók is csak szerdán, nem sokkal a nyilvánosság előtt értesültek arról, hogy Szijjártó Péter a BYD egyik vezetője lesz. |
 | Az Alza bevezeti az ingyenhitelt [2026-07-15]A Magyarországon még kevéssé népszerű BNPL (vásárolj most, fizess később) szolgáltatás a Klarnán keresztül elérhető az alza.hu-n. A vásárlók akár három részletben vagy 30 napon belülre halasztva is kifizethetik a megvásárolt termékek árát. Mindkét opció kamatmentes, ám a BNPL nem hagyományos hitel, így megfontoltságot indokol a vásárlók részéről. |
 | A kecskeméti polgármester szerint Magyar Péter a Mercedesszel üzent neki [2026-07-15]A fideszes városvezető szerint a kormányból szóltak a Mercedesnek, a Mercedestől pedig neki és munkatársainak, hogy jelenlétük nem kívánatos a Mercedes gyáravatóján. |
 | Új funkciót kell bevezetnie minden webshopnak, a fogyasztóvédelem szigorú ellenőrzéseket ígér [2026-07-15]Uniós szabály szerint a webshopoknak egyszerűen használható elállási funkciót is biztosítaniuk kell a vevőiknek. |
 | Egy szigorítással sikerült szétverni egy több tízmilliárdos piacot [2026-07-14]A befektetési arannyal kereskedők szerint jelentős hátrányba kerülnek a külföldi versenytársakkal szemben, a hatóság azt mondja, csak a visszaélések leszorítása volt a cél. |
 | Végleg bezár Budapest legendás fotósboltja [2026-07-14]Soós András 54 éve van a szakmában, de most lehúzza a rolót. |
 | Végleg bezár Budapest legendás fotós boltja [2026-07-14]Soós András 54 éve van a szakmában, de most lehúzza a rolót. |
 | Debreciner: Magzatkárosító oldószer is kerülhet a Tócó-patakba egy tervezett szennyvíztisztítóból [2026-07-14]Az akkugyárak szennyvizét kezelő létesítményt Mészáros Lőrinc cége építheti fel több mint 23 milliárd forintért. |
 | Újabb személycserék a Szerencsejáték Zrt.-nél, Polt Péter felesége önként távozott [2026-07-14]A pénzügyminiszter szerint a politikai befolyás és jogosulatlan előnyszerzés a múlté. |
 | Orbán Ráhel szerint érdemes megfontolni: Nem a Z generáció jelenti a jövőt [2026-07-14]A mai fiatalok tönkreteszik a luxusipart |
 | Hét év alatt 61-szer, összesen több mint 400 millió forintra büntette a Samsungot a Pest megyei kormányhivatal [2026-07-14]A gödi gyárat többször megbüntették a dolgozók veszélyeztetése miatt, de olyan is volt, hogy nem engedték be a megbeszélt időpontban dolgozó tűzvédelmi ellenőröket. |
 | Egy nap alatt 91 millióval drágult a CPAC Babis miatt, aki végül el sem jött [2026-07-14]Az ág is húzta Szánthó Miklósék rendezvényét, amin végül egyetlen vezető amerikai politikus sem jelent meg személyesen. |
 | Minden ígéret ellenére továbbra is éhezésre buzdító videókat ajánl a YouTube gyerekeknek [2026-07-14]Extrém kalóriamegvonásról és káros fogyasztóanyagokról szóló videókat ajánlott a YouTube fogyni vágyó kiskamaszoknak. A helyzet ugyan javult az utóbbi időben, de csak kicsit. |
 | 62 ezer adózót figyelmeztet a NAV: komoly bírság jöhet, amiért kicsúsztak egy fontos határidőből [2026-07-14]Tavaly 9 ezer cég szűnt meg, amiért sokadik figyelmeztetésre sem adta le a beszámolóját, idén is több tízezren kapnak figyelmeztetést. |
 | Leálltak az útépítések, hatalmasat zuhant a magyar építőipar [2026-07-14]Kevés munkát hagytak a választás utánra, de új szerződésből is jóval kevesebbet kötöttek, mint egy éve. |
 | Bohár Dániel saját médiacéget alapított a Megafon szétesése előtt [2026-07-13]A fideszes influenszer is a saját lábára állt. |
 | A helyiek megkérdezése nélkül építenének 9000 férőhelyes koncerthelyszínt Pécsen [2026-07-13]Az egykori Balokány-strand műemléki védettségű területén létesítenének egy, a Budapest Parkhoz hasonló helyszínt, de erről a közelben élők csak a városi tévé adásából értesültek. Most tiltakoznak a várható hangzavar és közlekedési terhelés miatt. |
 | Egyre több magyar cég használja az AI-t [2026-07-13]A fordítás mellett a kivonatolásban és a levélírásban merül ki egyelőre a nagy mesterségesintelligencia-nekibuzdulás. |
 | Magyar Péternek felajánlották a Mercedes gyárátadóján, hogy vigye el egy körre az új, C osztályos elektromos autót [2026-07-13] |
 | Saját vízi vidámpark és jet ski-k [2026-07-13]A jachtról közzétett felvételek alapján nem csak dobozos kávét lehet szürcsölni a fedélzeten. |
 | Balásyék helyett már egy Tisza-közeli céggel kötötte kormányváltás utáni első szerződését a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség [2026-07-13]A nemrég még Rogán Antal alá tartozó rendezvényszervező a korábbi tiszás programkoordinátor, Zelcsényi Miklós volt cégével dolgozott. |
 | Felnyomták az Unicum legendája miatt a Zwackot, még a GVH is vizsgálódott [2026-07-12]II. József császár és magyar király egyetlen mondatával adott nevet az Unicumnak, miután dr. Zwack, udvari orvosa egy különleges likőrrel kínálta meg. Legalábbis a Zwack-legendárium szerint. GVH-vizsgálat indult az igazság kiderítésére. |
 | Bár sok magyar panaszkodik a Temura, de azért csak ott költik el a pénzüket [2026-07-11]Az online vásárlókat az sem tántorítja el a kínai óriástól, ha gond van a kiszállítással, immár minden tizedik forintot a Temunál költik el. Körülnéztünk, mi a helyzet az e-kereskedelemben és sok változást láttunk. |
 | Gerendai Károly: Nem vagyok rajongó típus, de Magyar Péter elképesztő munkával felszántotta az országot [2026-07-10]A Sziget visszatérő alapítója nehéz feladványt kapott, a hazai törzsközönség és a külföldiek előtt is újra menővé kell tennie a fesztivált. Miért kerülgette a kétségbeesés a visszatérés előtt, és aztán mi volt az első döntése, amikor visszavette a céget? Mit nem értett meg a Szigetből az előző, külföldi tulajdonos, és mit próbálnak most visszahozni a régi szemléletből? Mit mondott Magyar Péternek a a találkozójukon? Interjú Gerendai Károllyal. |
 | A nemrég talált szalmonellás instant tészta a forgalmazó szerint elkerülte Magyarországot [2026-07-10]A hivatalos kereskedelemben érkezett szállítmányok nem is voltak szalmonellagyanúsak, Magyarországon egészségügyi panaszok nem merültek fel. |
 | Ha egy milliárdos beindul: bővül a debreceni légi kiszolgálás [2026-07-10]A repülőgép-karbantartás, a légi áruszállítás és a szállodaipar területén is fejlesztésekre készül a Xanga-csoport. |
 | Megkapta a környezetvédelmi engedélyt az Újpest új stadionja [2026-07-10]Az építési engedélyezési eljárás szüneteltetése miatt azonban az első fakivágás legkorábban jövő tavasszal történhet csak meg. |
 | A GYSEV egyik vonalának töltésébe is kerülhetett azbesztes kő [2026-07-09]A vasúttársaság bevizsgáltatja a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vasútvonal töltésébe rakott kövek azbeszttartalmát, de állítják, hogy még ha van is bennük azbeszt, szinte kizárt, hogy az porladjon is a sínek körül. |
 | Kiderült, hogy Balásy Gyula cége mennyi pénzért vállalta a BL-döntő szervezési és kommunikációs feladatait [2026-07-09]Az utolsó pillanatban a Tisza-kormány dobott mentőövet, mert a Lounge Design Kft. nem tudott fizetni alvállalkozóinak. |
 | [2026-07-09]Bár nincs magyar bringás a Touron, a közmédiát 16 éven át irányító Várhegyi Attila fia |
 | Megtartották a figyelmeztető sztrájkot a magyar IKEA-nál, a szakszervezet kész a további nyomásgyakorlásra [2026-07-09]Az érdekképviselet általános bérfejlesztést követel, amit a cég egyelőre nem teljesítene. |
 | Idén már közel 550 milliárd forintnyi eurókötvényt bocsátott ki Mészáros Lőrinc bankja [2026-07-09]A bank szerint ez mutatja, hogy a nemzetközi tőkepiacokon is sikerrel állja meg a helyét. |
 | A Fidesz-alapító elhagyja a Mahart fedélzetét [2026-07-09]Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter még az előtt döntött az utódlásról, hogy igazából hozzálátott volna az ágazat rendbetételéhez. |
 | Térképre vitte az azbesztszennyezést a Greenpeace, és várják a lakossági bejelentéseket [2026-07-09]A szervezet egyúttal felszólította a kormányt, hogy hozzon átlátható intézkedési tervet a helyzet kezelésére, és vonja be a döntési folyamatba a civil és szakmai szervezeteket. |
 | Dobta a ZTE Mészáros Lőrinc sportmárkáját, a webshop is szünetel [2026-07-09]Tavaly még három csapat is 2Rule-mezekben focizott az NB I.-ben, jövőre azonban a jelek szerint már csak a Puskás Akadémia ölti magára Mészáros Lőrinc sportszergyártójának termékeit. |
 | Két emberrel ötmilliárdos forgalmat csinált Sarka Kata férjének cége [2026-07-09]Épp jókor szállt be egy bizniszbe Bessenyei István. Az energetikai korszerűsítések is a NER-nél csengették a kasszát. |
 | Két emberrel ötmilliárdos forgalmat csinált Sarka Kata férjének cége [2026-07-08]Épp jókor szállt be egy bizniszbe Bessenyei István. Az energetikai korszerűsítések is a NER-nél csengették a kasszát. |
 | Financial Times: A Tesco fontolgatja, hogy kivonul Magyarországról, Szlovákiából és Csehországból [2026-07-08]A közép-európai divízió 561 üzletet működtet. A Tesco nem kívánta kommentálni a gazdasági lap értesüléseit. |
 | Sztrájkra készülnek mindhárom magyarországi IKEA dolgozói [2026-07-08]Azután lett feszült a légkör a dolgozóknál, miután az IKEA bejelentette, hogy idén nem lesz béremelés, majd ezt úgy korrigálta, hogy nem január 1-jétől várható a fizetések növelése, hanem az év folyamán később. |
 | Kapitány István kirúgta a HEPA és a HIPA vezetőjét [2026-07-08]Bihari Katalin és Joó István is távozik pozíciójából. |
 | Ruszin Zsolt bejelentkezett NAV-elnöknek, aztán beszólt az adóügyi államtitkárnak [2026-07-08]A könyvelőegyesület alelnöke bocsánatot kért korábbi, esetlegesen kifogásolható érvelései miatt, bejelentkezett NAV-elnöknek, aztán beszólt az adóügyi államtitkárnak, hogy ne tiltsa LinkedIn-en. |
 | Kapitány István Mészáros Lőrinc bankjából igazolt vezetőt az Eximbankhoz [2026-07-08]Kiss Zalán első feladata az átadás-átvétel lezárása, illetve az elkezdett átvilágítási folyamat befejezése a magyar állami külkerbank élén. |
 | Gond van a MagNet Bank kártyáival, nem lehet fizetni [2026-07-08]Dolgoznak a probléma elhárításán. |
 | Baj volt az OTP-s bankkártyákkal [2026-07-08]A pénzintézet szerint technikai okokból egyes kártyákkal nem lehet tranzakciókat végrehajtani. |
 | Kapitány István kirúgta az MVM vezérigazgatóját és az igazgatóság elnökét [2026-07-08]A tárcavezető mai nappal bocsátotta el az energiacég vezetőit. |
 | A magyarok nem mennének a földekre dolgozni, ázsiaiak nem jöhetnek, maradnak az ukránok [2026-07-08]Mostanra lemorzsolódott a nyári idénymunkára jelentkező magyarok fele, Ázsiából pedig nem jöhettek dolgozók |
 | Milliárdos osztalékot vett ki Lázár János alapítványa az államtól kapott cégeiből [2026-07-08]Lázár János alapítványa úgy sem zárt rossz évet 2025-ben, hogy a mezőhegyesi ménesbirtok veszteségesen működött. |
 | Baj van az OTP-s bankkártyákkal [2026-07-08]A pénzintézet szerint technikai okokból egyes kártyákkal nem lehet tranzakciókat végrehajtani. |
 | Tízezer liter e-cigi-töltőfolyadékot csorgattak át Horvátországból Magyarországra [2026-07-08]Kilenc év alatt 3 milliárd forint adót csalt el egy bűnszervezet, amely e-cigarettákba való töltőfolyadékot értékesített Horvátországból Magyarországra illegálisan. |
 | Rákay Philip tanácsadó cége 100 milliós osztalékot fialt [2026-07-07] 372 millió forint bevételből 125,9 millió forint profit lett. |
 | Beindult a verseny az európai autógyárakért, a kínaiak itt is beelőztek [2026-07-07]Hiába szeretné visszaszorítani az EU a kínai autógyárakat a saját piacán, és hiába nyomulna a saját védelmi ipara a kihasználatlan autógyáraknál, egyelőre az ázsiai nagyhatalom áll nyerésre. Nagy kérdés az is, hogy mi lesz az ott dolgozókkal, akiket ugyancsak tudna használni a hadiipar. |
 | Felére csökkentette veszteségét, de így is kétmilliárdos mínuszt hozott össze tavaly a Debrecenből kiutált Semcorp [2026-07-07]A cég, amelynek működését a napokban felfüggesztette a kormányhivatal leginkább a forint erősödésének köszönhette, hogy papíron csökkent a vesztesége. |
 | Húszmilliót fialt tavaly a Puskás-hagyaték cége, csaknem a felét Szöllősi György kapta [2026-07-06]Az újságírónak komoly részesedése van a puskas.com Kft.-ben. |
 | Húszmilliót fialt tavaéy a Puskás-hagyaték cége, csaknem a felét Szöllősi György kapta [2026-07-06]Az újságírónak komoly részesedése van a puskas.com Kft.-ben. |
 | K&H: Kitört a vállalati hurráoptimizmus, akár ki is tarthat [2026-07-06]A gazdaság több szereplőjével együtt a K&H Bank vállalati ügyfélkörében is megugrott a jövőbe vetett bizalom. A pénzintézet aktuális felmérése szerint különösen a nagyvállalatoknál bíznak jobban a jövőben. Mindez egyértelműen az idei választási eredményeknek tulajdonítható, de ha a felmérés eddigi megbízhatóságára lehet támaszkodni, akár tartós is lehet a most érzékelhető optimizmus. |
 | Környezetkárosítás miatt nyomoz a rendőrség a debreceni Semcorpnál [2026-07-06]A kormányhivatal néhány napja a cég minden tevékenységét leállította. |
 | Hűtlen kezelés gyanújával nyomoznak a Magyar Táncművészeti Egyetem 120 millióval túlárazott új emelete ügyében [2026-07-06]Az új szintet ugyanaz a társaság húzta fel, amelyik az Orbán-rendszer számos nagy állami beruházásán dolgozott, köztük 800 millióért rakott liftet a Budai Várba. |
 | Rendszerváltás a közterületi reklámpiacon: Garancsi István eladta az elefántfüleket [2026-07-06]Sokadik fordulat ez a lámpaoszlopokra helyezett plakátok történetében, de egy dolog változatlan: bármilyen kormány van is hatalmon, mindig az érdekeinek megfelelően szabályozza ezeket a hirdetési felületeket. |
 | A lakosság megkérdezése nélkül vittek pirolízisüzemet Borsodnádasd belterületére, a helyiek tiltakoznak
[2026-07-06]A műanyagfeldolgozó már az engedélyt is megkapta, a lakóházak közvetlen közelében működne. A beruházó korszerű hulladékhasznosító technológiáról beszél, a helyiek viszont a környezetért és az egészségükért aggódnak.
|
 | Kisboltok és webshop összekötve: megtudtuk, mit tervez Jellinek Dániel az Auchannal [2026-07-06]Piacnyerést és magasabb profitrátát vár az új gazda, az Indotek az Auchantól, miután a kiskereskedelmi cég magyarországi hálózata teljes egészében a tulajdonába került. Olyan modellben gondolkodnak, amellyel az Auchan megint újító lehet, ahogy korábban hipermarketjeivel is az volt. A terjeszkedéshez pedig kapóra jöhet a kormányváltás is. |
 | Minden tevékenységet felfüggesztettek a debreceni Semcorpnál [2026-07-03]Tárkányi Zsolt szerint a hatóságok folyamatosan, szúrópróbaszerűen ellenőrzik, hogy tényleg minden leállt-e az akkumulátorfólia-gyárban. |
 | Megszüntették a Doktor24 elleni felszámolási eljárást [2026-07-03]A döntés előtt órákkal maga Krasznahorkai László állt ki Kóka Jánoshoz köthető cég mellett. |
 | Fél év alatt több mint félmilliárd forint állami hirdetést kapott a Rogán-féle propagandaminisztériumtól az Origo, de a Mandiner és a Bors is nagyot szakított [2026-07-03]Az egészet Balásy Gyula intézte.
|